50-56 ezer forintos nyugdíjprémiumot kaphatnak év végén a nyugdíjasok – jelentette be Orbán Viktor az állami rádióban. A miniszterelnök szerint erre a gazdaság száguldása miatt van lehetőség.

Az ATV Híradónak nyilatkozó nyugdíjszakértő hangsúlyozta: több mint 200 ezer nyugdíjas ennél kisebb juttatást fog kapni, mert a nyugdíja nem éri el a 80 ezer forintot.

Rendhagyó módon vasárnap reggel érkezett a Kossuth Rádióba Orbán Viktor, ahol egyebek mellett a nyugdíjasok számára tett fontos bejelentést. A miniszterelnök szerint, mivel száguld a gazdaság, lehetőség lesz a nyugdíjprémium kifizetésére.



„Most úgy látom, hogy egy 50-56 ezer forint az valószínű, de ha 7 százalékos növekedés lesz, akkor még jóval efölé is mehet az az egyszeri összeg, amit nyugdíjprémiumként oda tudunk adni még az év vége előtt a nyugdíjasoknak”

- fogalmazott a műsorban a kormányfő.


A Híradónak nyilatkozó nyugdíjszakértő szerint ez az egyszeri juttatás jelentős lesz a nyugdíjasok számára, hiszen a 150 ezer forintos átlagnyugdíj egyharmada lehet. A nyugdíjprémium mértéke azonban nem mindenkinél lesz azonos. Aki 80 ezer forintot vagy annál többet kap, az a lehető legnagyobb mértékű prémiumban részesül. Ez azt jelenti, hogy például 6 százalékos növekedésnél 50 ezer forint fog kapni év végén. Akinek viszont ennél kisebb a nyugdíja, például 60 ezer forint, annak arányosan csökkenni fog a nyugdíjprémiuma is. Tehát egy ugyanilyen, 6 százalékos növekedésénél már csak 37 500 forint jár majd neki.



,,Az öregségi nyugdíjasok száma 2 millió 53 ezer fő, közülük 1 millió 800 ezren kapnak többet, mint 80 ezer forint, tehát körülbelül 200-220 ezer nyugdíjasnak kisebb a nyugdíja 80 ezer forintnál, náluk kell ezt az arányosan kisebb összeget figyelembe venni, és természetesen ez a további több mint félmillió ember, az egyéb ellátásokban részesülők, ott is nagyon sokszor ezek az ellátások nem érik el a 80 ezer forintot”

- magyarázta Farkas András.

forrás: mti.hu / mfor.hu / atv.hu

 

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk