Április 14-én új elnököt, elnökséget és felügyelő bizottságot választott a Magyar Nyugdíjasok Egyesületeinek Országos Szövetsége (NYOSZ) küldöttgyűlése. Az ország egyik legnagyobb, nyugdíjas szervezeteit tömörítő, szövetség Meskó László nyugdíjas újságírót választotta meg új elnökének.

Az Országos Szövetség feladatának tekinti az időskorúak, nyugdíjasok érdekvédelmét, érdekérvényesítését, az időseket érintő intézkedések véleményezését, javaslatok kidolgozását. Kiemelten fontos feladat a nyugdíjak értékállóságának megőrzése és a nyugdíjasok társadalmi megbecsültségének erősítése.

Továbbra is céljuk a hagyományőrzés, az egészségügyi és fogyasztóvédelmi tájékoztatás.

Szorgalmazzák más korosztályokkal a közvetlen párbeszédet, különösen az élhető, fenntartható helyi környezet, természetvédelem és energiatakarékosság ügyeiben!

A jövőben is fontosnak tartják a nyugdíjas szervezetek összefogását, az időskorúak egységes fellépésének elérését.

Budapest, 2023. április 18.

NYOSZ
elnökség

Somogyváry Attila, a Nyugdíjasok Egyesülete Pécs tiszteletbeli elnöke, a NYOSZ korábbi elnökségi tagja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléknapja alkalmából Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült.

Bővebben...


Radnóti Díjjal tüntették ki Stikel Jánost, a Nyugdíjasok Szervezeteinek Somogy Megyei Szövetsége elnökét.

Bővebben...


Veszprém város elismerését kapta Demeter Ferenc, a Veszprém Megyei Nyugdíjas Szervezetek Szövetsége elnöke.

Bővebben...

Minden kortársunkat, közösségeket, művészeti csoportokat, egyéni érdeklődőket, baráti társaságokat szeretettel várunk a 11. Balatoni Randevú rendezvényeire Balatonfüredre, 2023. 08. 31. – 09. 03. között.

Tervezett programok:

  • Országos Szenior Örömtánc Fesztivál
  • Országos Dalos és Nótakedvelők Találkozója
  • Országos Dalköri Fesztivál
  • NYOSZ Országos Kulturális Gála, a NYOSZ 35. születésnapi gálája
  • Irodalmi Pályázat 2022. eredményhirdetés – Antológia bemutató
  • Öregszem 2022. fotópályázat eredményhirdetés és kiállítás 5 év anyagából

Egészségfelelősi felkészítő programot tartunk a NYOSZ-ban

A NYOSZ érdekvédelmi közhasznú tevékenységének legfőbb területei közé tartozik az egészségvédelem, a prevenció szolgálata – számos más témák mellett.

2022-ben ebből adódóan elindítottuk a tagszervezetek egészségügyi felelőseinek képzését, melyet idén is folytatunk. Most is időszerűnek tartottuk, hogy ezzel a témával behatóbban foglalkozzunk, amelyre az utóbbi hónapok fokozódó egészségromlási mutatói is ösztönöztek minket.

A pályázat értékelő bírálata

Mind mennyiségben, mind minőségben gazdagabb az ez évben beérkezett kéziratanyag, mint a korábbiak. Ennek az okait keresve, elsősorban a témakörök érdekes, gondolatösztönző kijelölését találjuk, de nyilván hatottak a pályázókra életkörülményeink sajátos alakulásának – válságjelenségek, háború – hatásai is. Néhány ilyen, általános jelenség jól érzékelhető ez évben.

A tematikai sokszínűségből kitűnnek azok az írások, amelyek a társadalmi körülményekkel, pozitív és negatív hatásokkal egyaránt foglalkoznak. Gyakran téma a család, a szülők, a gyerekek megjelenése a túlnyomórészt értelemszerűen idős korunkkal foglalkozó szövegekben. Többen foglalkoznak a világjárvány hatásaival a családra, a társadalomra. Gyakori téma az idősek magányossága, de a párkeresés küzdelmei, örömei, elért boldogsága, valamint a közösségben élés feladatai és hatásai is. Több írásban találkoztunk szakrális témákkal is. Semmiképpen nem szeretnénk a „lepontozott” dolgozatokat bírálni, ezért van az, hogy igen terjedelmes, akár jól megírt írásműveket, verseket sem javasoltunk elfogadni, hiszen azok nagyobb közérdeklődésre aligha tarthatnak számot! A bemutatás terjedelme korlátai miatt, sajnos, az elfogadottak érzelmi, tartalmi megformálására, a gondolatgazdagságra, a fogalmazás minőségére, írásonkénti, versenkénti részletes értékelésére sem térhetünk ki, azt az Antológia majdani olvasóra bízzuk!

Az éves fotópályázatunk beadási határidejét 2022. december 1-jéig meghosszabbítottuk, így kategóriánként I/egy, II/hét és III/nyolc pályázó képeiről kértük meg fotóművészünk véleményét, bírálatát, hogy ezúttal is a szerzők nevének ismerete nélkül készítse el. Értékelését itt már a szerzők nevével kiegészítve tesszük közzé. Az első áttekintés után az volt a véleménye, hogy a beérkezett pályázati anyag méltó arra, hogy eredményesnek, színvonalasnak értékeljük az éves pályázatunkat. A képek többsége bemutatja az időskor sokarcú, tevékeny életének, kapcsolataiknak, esetleg gondjainak számos vonatkozását.

 

December 14-én – évek óta először – sikerült személyes jelenléttel köszöntenünk a nyugdíjas közéletben nagy munkát vállaló aktivistáinkat, vezetőinket. Megtelt a NYOSZ Szövetség úti székházának nagyterme, eljöttek a tagszervezetek kitüntetettjei, hozzátartozóik, és vezetőtársaink. A kitüntetett aktivistákat előző számunkban már bemutattuk, ehelyütt egy véletlen lemaradt kitüntetettünktől kérünk bocsánatot, és jelezzük, ő is a kitüntetettek népes táborát gazdagította: Tímári Balázs, a Hajdúnánási Ezüstkor Nyugdíjas Egyesület korábbi elnöke, a Hajdú-Bihar Megyei Nyugdíjas Szövetség elnökségi tagja.

A programban elnöki köszöntő szerepelt, majd a kitüntetések, díjak átadása következett, melynek keretében a Magyar Telekomtól kapott eszköz adományok átadására is sor került. Az ünnepség hangulatáról a Békés megyei Sarkad és Vidéke Áfész Nyugdíjas Egyesület tagjainak (Perei Károlyné, Csizmadia Lajosné és Virág Jánosné) bensőséges hangulatú kultúrműsora gondoskodott, valamin a Vas megyei tagszervezethez tartozó Senior Színpad tagja, Langer Tivadarné derűs kabaréjelenete.

Keresés

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk