Értékeltük a 2020. évi irodalmi pályázatot

 

A Nyugdíjasok Országos Szövetsége 2020-ra meghirdetett irodalmi pályázatára beérkezett írásműveket a felkért zsűri [Kósáné Oláh Júlia főiskolai tanár (líra) és Erdélyi Tamás szerkesztő (próza)] értékelte. Megállapították, hogy igen hálás volt a pályázat mindkét témája. A legtöbb pályázónk tollát azonnal motiválta az „unoka” és a munka” kulcsszó. A két témakörben 14 + 29, összesen 43 verset, valamint 17 + 12, összesen 39 prózai művet küldtek be; 8 + 10 és 12 + 10, összesen 40 jelszó alatt.

A verspályázatokban most a fizikai munkát megéneklő sorok vannak túlsúlyban. Néhányan több verssel startoltak; de az „egyversesek” színvonala sokszor magasabb. Jónak találtuk, hogy vannak, akik mindkét témakörben indultak. Ezeket természetesen külön-külön értékeltük. Visszatérő az a jelenség, hogy a listákban vannak átfedések. Elismerendő a „szép” keresésének kifejezési törekvése, a táj szólamának az ereje, s az, hogy ez a „táj-háttér” jól simul bele az alaptémába.

Olvasóként az az összbenyomásunk, hogy mind a 43 lírai alkotás hangját pozitív érzés, szubjektív és őszinte hang, a kiírás vágya diktálta. A szerzők a legtöbb esetben igényes külső megjelenítésre törekedtek. A tartalmi – formai színvonal azonban sokszor nem egyenletes. Jelen van ez az egyenetlenség már „egy” versen belül is (ez minden bizonnyal a gyakorlat hiányából ered). Ugyanakkor megkapó az, ahogy egy-egy semleges stílusú, átlagos hangvételű versben is felcsillan művészien kiforrott kép; robban egy-egy szójáték; felkacag a humor, és árad, árad a szeretet.

Ez az emlékekből előtörő szeretet, a lírai nyelvezet szépségének a keresése fogja meg leginkább az olvasót; vagy egy-egy meghökkentő sorsképre való rátalálás; az élet alkonyára beért bölcsesség; az élet elfogadásának humánuma.

A versekhez hasonlóan, a prózai alkotásokban is igen ösztönzőnek bizonyult a két javasolt téma. Értékesnek ítéljük meg, hogy mindkét témához többféle felfogásban érkeztek dolgozatok. Többségben önéletrajzi beállítottságúak, de találunk általános értékkereső és életvezetési javaslatokat is tartalmazó írásokat is. Arányaiban viszont nem a fizikai, hanem a szellemi munka (pedagógus, mérnök stb.) vezet. Az önéletrajzi írások közül azokat ítéltük meg értékesebbeknek, amelyek túlmutatnak az egyéni örömökön, esetleg sérelmeken, amelyekben közérdeklődésre számot tartó ismereteket, gondolatokat olvashattunk. Itt is volt „tématévesztés”, de nem éreztük a korrigálás szükségességét. Annál több viszont a helyesírási, szerkesztési, tördelési pontatlanság, melyek legnagyobb részét igyekeztünk helyesbíteni az Almanachban történő megjelentetés végett.

Mint a versekben, a prózai írásokban is fontos szerepet kap a szeretet, a szolidaritás, az emberi kapcsolatok, a gyermekek jövőjéről való gondoskodás fontosságának hirdetése. Az írásonkénti értékelésben ezért nagyobb súllyal vettük figyelembe ezeket a családi, közösségi érdeklődésre számot tartó szempontokat, még ha az írás stílusa, nyelvi gazdagsága és szerkezete jobb is az önéletrajzi felfogású dolgozatnak. Mindkét témakörben akadnak derűs, humoros gondolatokat tartalmazó részletek, teljes szövegek. Ez igen örvendetes, életigenlést jelez, ami időskorban pozitív jelenségnek ítélhető meg.

A prózai munkák között nem tudunk objektív értéksorrendet megállapítani. A díjazási sorrendet, az esetleges különdíjakat és az Antológiában történő megjelentetést – a lehetséges oldalszámtól függően – a zsűritagok bevallottan szubjektív véleményei alapján, a következő oldalon olvashatóak szerint állapítottuk meg.

Generációnk tagjainak ebben az évben tapasztalt aktivitása alapján tervezzük az irodalmi pályázat 2021. évre történő meghirdetését is. Növelni szeretnénk a pályázat kiírásának publicitását, például úgy, hogy a lapunk híradása mellett más fórumokon, a sajtóban, a facebookon is meghirdetjük a pályázatot. Várjuk régi és újabb alkotók munkáit!

Elnökség

                                                                                  

Díjazottak és a kötetbe felvett alkotások listája:

A NYOSZ 2020. évi Irodalmi pályázatának nyertesei

VERS – A MUNKÁT DALOLOM témakörben

  1. díj – Csíder Sándor (Keszthely) Köszöntő c. verse
  2. díj – Kovács T. István (Vác) Nyárutó c. verse
  3. díj – Máté Lajos (Debrecen) Üdülőben c. verse

Antológiába megjelenő további versek

Füzik Irén (Calovec, Szlovákia) – Hangok a csendben c. verse

Kovács T. István (Vác) - Aratási emlék c. verse

Dr. Mészáros Zsuzsa (Komárno, Szlovákia) – Munka után idehaza c. verse

Csíder Sándor (Keszthely) – Alkony c. verse

VERS - UNOKÁZNI JÓ témakörben

  1. díj – Fitó Ica (Tóth Lászlóné, Kecel) Csillag-les Nikinek c. verse
  2. díj - Galgóczi Ferencné (Szerencs-Ond) - Unokámnak (Én nem vagyok egyedül) c. verse
  3. díj – Dr. Kovacsics Elemérné (Sásd) - Papa mesélj c. verse

Antológiába megjelenő további versek

Füzik Irén (Calovec, Szlovákia) – El nem küldött levél c. verse

Máté Lajos (Debrecen) - Tóparti ház c. verse

Polgárné Dornai Klára (Csányig) – Változnak az idők c. verse

 

PRÓZA - A MUNKÁT DALOLOM – témakörben

  1. díj – Hoksza Erzsébet (Budapest) - Dalolom a munkát c. írása
  2. díj – Bodnár Zsuzsanna (Szeged) Emlékfolyam c. írása
  3. díj - Bajnok Lászlóné (Nyíregyház) - A munkát dalolom c. írása
  4. díj – Csermely László (Debrecen) - Válasz egy életinterjú kérdéseire c. írása
  5. díj – Fitó Ica (Tóth Lászlóné, Kecel) - Vendég az ünnepségen c. írása
  6. díj - Rózsáné dr. Lupkovics Mariann (Budapest) - Utolsó előtti munkanap c. írása

Antológiába megjelenő további írások

Barna Lajosné (Mezőberény) - Dalolva dolgozhattam c. írása

Fitó Ica (Tóth Lászlóné, Kecel) - Ne sírj paraszt! c. írása

Kovács T. István (Vác) - Derű tanszék c. írása

PRÓZA - UNOKÁZNI JÓ - témakörben

  1. díj – Pók Katalin (Debrecen) – Szeretetfürdő c. írása

1 díj – Dr. Dudás Jenő (Monor) - Táncos unokák c. írása

  1. díj – Sáráné Lukátsy Sarolta (Szeged) - Három királyfi c. írása
  2. díj - Daru Péterné (Bodajk) - Unokázni jó c. írása
  3. díj – Csizmadia János (Medina) - Vilmos hol vagy? c. írása
  4. díj – Perlawi Andor (Balatonfüred) - Séta a sráccal c. írása
  5. díj – Dr. Bálint Jánosné, Ágoston Ilona (Szeged) - Az esti mesék idejéből – Piroska látogatása c. írása
  6. díj - Dr. G. Tóth Károly (Budapest) - Első találkozásom az első dédunokámmal c. írása
  7. díj – Bajnok Lászlóné (Nyíregyháza) - Unokázni jó! c. írása
  8. díj – Sáráné Lukátsy Sarolta (Szeged) - Rózsaszín bogyók c. írása
  9. díj – Dr. Bálint Jánosné, Ágoston Ilona (Szeged) - Újabb történet az esti mesék idejéből – Urszika álmai c. írása
  10. díj – Ádámy Ervinné (Miskolc) - Nem mese ez gyerek! c. írása

 

Keresés

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. További információk